A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleménye – 2012. február 17.
A LESZ szerint visszataszító, hogy a vezetők sok tízmilliós végkielégítésekkel távoztak az elmúlt évek folyamán a Malév-csoporttól, ma pedig valószínűleg nincs pénz a kétkezi dolgozók ezrei számára az újrakezdés esélyét jelentő végkielégítésekre. Szakértői egyeztetéseket kezdeményez az érdekképviselet a dolgozói tulajdonrész-szerzésről.
A Napi Gazdaság ezidáig nem cáfolt értesülése szerint a Malév számláján egymilliárd forint található, miközben az elbocsátott – leányvállalatokat is beleszámolva – több mint kétezer dolgozó végkielégítéseinek kifizetése kilencmilliárd forintra van szükség. A bérgarancia-alapokból befolyó pénzekkel együtt is csupán a dolgozóknak járó pénz negyedét tudják majd kifizetni a távozóknak.
A LESZ szerint visszataszító, hogy a cég vezetői az elmúlt években több tízmillió forintos végkielégítésekkel távoztak a cégtől – hogy aztán például Limburger Lóránt jelenlegi vezérigazgató visszatérjen a Malévhez. Hibás döntéseik eredményeként most azok a végkielégítések kerültek veszélybe, amelyekkel az egyik napról a másikra állását vesztő alkalmazottak esélyt kapnának, hogy újrakezdjék életüket a válságos gazdasági környezetben.
A jelenlegi helyzetben érdemes megvizsgálni a dolgozók tulajdonrészhez juttatását az életképes Malév-leányvállalatokban. Ez több előnnyel is kecsegtet a Malév Ground Handling Zrt-nél, a Malév földi kiszolgálással foglalkozó vállalatánál. A tulajdonossá tett dolgozók elbocsátások helyett választhatják azt az agresszív üzletszerző tevékenységet, amely segítene lekötni a Malév leállásával megüresedett kapacitásokat. Erre a közvetlen konkurenciától 2007-ben Borisz Abramovics hívására visszatérő Limburger Lóránt vezérigazgató nem mutat fogékonyságot.
A dolgozói tulajdonrész-szerzésre számos sikeres példa áll rendelkezésre külföldön és hazánkban egyaránt. A menedzsment létszámának és juttatásainak racionalizálásával, a végkielégítések (még ha csak negyedükre van is pénz) megtakarításával több hónapra elég haladékot nyerne a cég.
A LESZ ezért haladéktalanul szakértői egyeztetést kezd a közlekedési dolgozók európai és nemzetközi szövetségeivel, az ETF-fel és az ITF-fel. Az érdekképviselet emellett a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. dolgozói szervezeteivel is felveszi a kapcsolatot – ott a gyár 75 százaléka van az alkalmazottak tulajdonában.
Alapos mérlegelést igényel, hogy a Malév GH esetében járható-e ez az út. De ha a dolgozók százainak megélhetése, puszta életben maradása sokadrangú szemponttá silányul a Malév felszámolása során, akkor minden ilyen esélyt érdemes komolyan megfontolni.

* * *
A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult. A hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint 1200 tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Távlati célja ágazati szintű, tehát országos kollektív szerződés kidolgozása és elfogadtatása.
További információ: Csorba Attila, a LESZ elnöke, 20/973-6290, www.lesz.org.hu

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése