A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LESZ. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LESZ. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 28.

Autós demonstráció a légiközlekedésért

Az utasokat Bécsbe űzik, Budapest lassan lekerül a térképről
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleménye – 2012. május 27.


Autós demonstrációt tartanak a repülőtéri dolgozók május 29-én, kedden a Liszt Ferenc Repülőtér bezárásra ítélt I. terminálja előtti főútvonal-szakaszon. Az akció célja, hogy felhívja közvélemény figyelmét: a légiközlekedés hanyatlása az utasok rovására megy, és az egész gazdaság számára óriási károkat okoz.
A repülőtéri dolgozókat elkeseríti, hogy a Malév csődjét követően további színvonal-csökkenés tapasztalható a repülőtéren. Az elhibázott privatizációkkal indult folyamat mára odáig jutott, hogy Budapest lassan lekerül a világtérképről, miközben az utasokat mintha szándékosan kergetnék Bécsbe vagy Pozsonyba – elég a Ryanair gépektől a terminálig a betonon vezető, több száz méteres sétára utalni. Eközben egymást érik a botrányos ügyekről szóló hírek a repülőtéri cégeknél. Mindez az egész gazdaság számára óriási, évente több tízmilliárd forintos károkat jelent.
Az I. terminál bezárása egyrészt a Malév csődjéhez hasonló szimbolikus veszteség, de a felújítására költött milliárdokat is értelmetlenné teszi. A II. terminál várhatóan túlzsúfolttá válik, a helyhiány mellett a munkaerőhiány is ront helyzeten. Komoly torlódásokra, hosszabb sorokra lehet készülni.
A demonstráció szervezését – a dolgozók kezdeményezése nyomán – a LESZ vállalta fel. A 10 és 19 óra közötti idősávra szervezett demonstráció miatt kisebb forgalmi torlódás elképzelhető az érintett útszakaszon.
* * *
A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult. A hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint 1000 tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Távlati célja ágazati szintű, tehát országos kollektív szerződés kidolgozása és elfogadtatása.

További információ:
Csorba Attila, a LESZ elnöke: 20/973-6290

2012. április 28.

Megemlékezést tartott a MAPLÉSZ a magyar polgári légiközlekedés áldozatai emlékére

Az emlékezés és az összetartozás fontossága mellett napjaink repülésbiztonságára is felhívta a figyelmet a MAPLÉSZ
A Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség közleménye – 2012. április 28.

A közforgalmi repülés áldozatai és a repülésben dolgozók összetartozását jelképező emlékkőnél tartott megemlékezést a Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség a munkahelyi balesetek áldozatainak világnapján. A megemlékezésen részt vettek évtizedekkel ezelőtti katasztrófák áldozatainak hozzátartozói is.


A MAPLÉSZ nevében beszédet mondott Hortobágyi Ferenc ügyvivő. Hangsúlyozta, hogy a repülőtéren dolgozók családtagokként tartanak össze, mert összeköti őket a magyar repülés szolgálatának kötelessége. Elmondta, hogy az emlékezés kötelességét, most már van hol leróniuk a közforgalmi repülésben dolgozóknak, amit minden évben meg fognak tenni, hiszen nem feledhetik a szeretett áldozataikat, akikre büszkék. Felidézte, hogy a márciusban felállított emlékkő szomorú módon a Malév gyászos sorsára is emlékeztet. 



















A családis hangulatban megtartott rendezvényen, megemlékeztek többek között az 1961-es párizsi, az 1971-es koppenhágai és kijevi, a 75-ös bejrúti és a 77-es bukaresti katasztrófa – utasaira és legénységére, illetve a repülőtéren munkahelyi baleset áldozataivá vált dolgozókra, például az 1994-es repülőgép-tűz halottaira. Méltó helyszínt a Malév-emlékparkban a közelmúltban a MAPLÉSZ által állított emlékkő biztosított. 
 
Az eseményen beszédet mondott Mónus Ferenc, korábbi TU-154-es és Malév vállalati főpilóta, a szakma igazi nagyja is, aki oktatóként, vizsgáztatóként is dolgozott és bár nyugdíjas, de jelenleg is meghatározó szerepet játszik a magyar közforgalmi repülésben. Beszédében megemlékezett az áldozatokról, akik közül a legtöbbel szoros barátságban volt. 

Fodor Klára nyugdíjas légiutaskísérő beszédében kihangsúlyozta az emlékezés fontosságát és örömmel töltötte el az, hogy végre van hová kijönni emlékezni, ami reméli, hagyománnyá válik. A Malév szomorú sorsáról is beszélt, és elmondta, bízik abban, hogy lesz még magyar nemzeti légitársaság.

Molnár Zoltán, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet alelnöke arra figyelmeztetett, hogy sajnos nincs okunk hátradőlni, nem állhatunk meg csak az emlékezésnél. A repülés ma már kevésbé kockázatos, mint ha autóba szállunk, de a jelenleg megfigyelhető esztelen repülőtéri spórolás növeli a kockázatokat. 


A LESZ alelnöke hangsúlyozta, a szakértelem, a rutinos munkaerő megbecsülését a pillanatnyi profitmaximalizálás váltotta fel. Az embertelen, a kényszermunka határát súroló munkakörülmények, a gyorsan cserélődő, sokszor kölcsönzött státuszban alkalmazott munkaerő pedig növeli az emberi hibák előfordulásának esélyét. 
Felháborító, hogy védőfelszerelések hiányoznak, ellentmondásos technológiai utasításokat adnak ki, és a pihenést szinte lehetetlenné tevő beosztásokban dolgoztatnak sokakat. Elmondta, hogy a MAPLÉSZ tagszervezetei, segítve az illetékes, de láthatóan leterhelt magyar és nemzetközi hatóságok munkáját, a továbbiakban is minden esetben fel fogják emelni szavukat, ha a szolgáltatások színvonalát, a munkavégzés biztonságát veszélyeztető jeleket tapasztalnak. A balesetek hátterében a legtöbbször emberi hibára akadnak a vizsgálóbizottságok. A humán tényező megkerülhetetlenül fontos a repülésben – emberéletekkel játszik, aki az átgondolatlan spórolást mindenáron erőlteti!

A békés megemlékezés Demeter Csaba Hunalpa alelnök levezetésével és zárszavaival végződött, aki kihangsúlyozta az összetartozást, az egymással törődést, ami a „magyar közforgalmi repülés családjában” példaértékű. A megemlékezést a közös beszélgetések az emlékek felidézése zárta.

FOTÓK: VIRÁG RICHÁRD


















 * * *
A Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség négy repülőtéri szakszervezetet tömörít, több ezer taggal. A pilóták és légiutaskísérők mellett a műszaki és biztonsági terület, a gép-kiszolgálás és üzemanyag-tankolás területén is képviselik a dolgozói érdekeket. A Légiszállítási Ágazati Párbeszéd Bizottság egyetlen munkavállalói reprezentatív képviselete.
További információ:
Hortobágyi Ferenc: 20/537-7771
Molnár Zoltán: 20/448-0110
www.maplesz.hu

2012. április 10.

A bíróság szerint nem alkalmazható a Munka törvénykönyve?

Csalódottan és hitetlenkedve fogadták a dolgozók a Fővárosi Munkaügyi Bíróság döntését
A Malév Ground Handling Zrt. üzemi tanácsának közleménye – 2012. április 10.

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság nem jogerős döntése szerint a Munka törvénykönyve csak általánosságban beszél a cégek konzultációs kötelezettségéről csoportos leépítések idején, így nem jelent problémát, ha a munkaadó nem szolgáltat érdemi információkat. Az ÜT az európai jogra is hivatkozva fellebbezett a meglepő és csalódást keltő érvelésen alapuló végzés ellen.

A Malév GH, a Malév-csoport földi kiszolgálócégének üzemi tanácsa (ÜT) a közelmúltban megkezdett csoportos leépítések ügyében fordult nem peres eljárásban a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz, annak kimondását kérve, hogy a leépítés szabálytalan volt. A cégvezetés határidőre, illetve egyáltalán nem szolgáltatott érdemben használható adatokat a konzultációhoz. Hiába várta az üzemi tanács például a csoportos létszámcsökkentésben érintettek kiválasztási kritériumait, illetve az érintett, és korábban foglalkoztatott munkavállalók létszámát, foglalkoztatási csoportok szerint. Az ÜT álláspontja szerint ezzel a menedzsment megsértette a Munka törvénykönyve 94/B.§ 3. bekezdését.

A bíróság ezzel szemben az elsőfokú döntésben azt állítja, hogy a Mt. csak az előzetes adatközlés, a tájékoztatás és konzultáció kezdeményezését, illetve annak folytatását írja elő, de az ezekkel összefüggő részletszabályokat nem határozza meg pontosan. Így az elsőfokon eljáró bíróság szerint a cég eljárása szabályos volt.

Az Üzemi Tanács fellebbezéssel él a döntés ellen, a testület két fő okból nem tudja elfogadni a döntést. Az eljáró bíróság nem vette figyelembe a munkaügyi konzultáció, mint jogintézmény célját: érdemi véleménycserére szolgál, a megállapodás érdekében. Azzal, hogy a Malév GH vezetése az eredményes tárgyaláshoz szükséges adatokat tartott vissza, ellehetetlenítette, tartalmatlanná tette a konzultációt.

Másrészt, mivel állami tulajdonban lévő vállalatról van szó, közvetlenül alkalmazandó az Európai Tanács 98/59/EK irányelve (1998. július 20.) a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről. Ugyanígy alkalmazni kell az Európai Parlament és a Tanács 2002/14/EK irányelvét (2002. március 11.) az Európai Közösség munkavállalóinak tájékoztatása és a velük folytatott konzultáció általános keretének létrehozásáról is. Ezek alapján – még ha a bíróság szerint a magyar Munka törvénykönyvének rendelkezései nem is alkalmazhatóak megfelelően a konkrét gyakorlatban – egyértelmű, hogy a munkáltatónak minden olyan információt meg kell adnia az üzemi tanács részére, amely konstruktív javaslatok tételéhez, az érdemi konzultációhoz szükséges.

A Malév GH dolgozói mára megtanulták, hogy saját vezetőiktől nem várhatnak segítséget és együttműködést. Reménykedve fordultak az igazságszolgáltatáshoz, hogy az vessen gátat a hazai és európai joggal egyaránt ellentétes gyakorlatnak. Az elsőfokon hozott döntés azonban azt mondta ki, hogy a Munka törvénykönyvének csoportos leépítésekre és munkaügyi konzultációra vonatkozó rendelkezései konkrét esetben szinte megfoghatatlanok. Bár a döntés csalódást keltő, az emberek továbbra is bíznak az igazságszolgáltatásban – a másodfokon eljáró bíróság kedvező ítéletében.
***
További információ: Lukács Edina, az üzemi tanács elnökhelyettese, 20/583-8620

2012. március 28.

Törvénysértés árán is erőlteti a leépítéseket a Malév GH

Már csak az igazságszolgáltatásban bíznak a földi kiszolgálócég munkavállalói

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleménye - 2012. március 28.


A Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult a LESZ, mert a Malév Ground Handling Zrt. vezetése nem tett eleget egyeztetési kötelességének, és a hivatalos munkajogi kifogás ellenére sem függesztette fel az elbocsátásokat, noha mindkettőre törvény kötelezné.

Nem peres eljárásban kéri az igazságszolgáltatástól a LESZ annak megállapítását, hogy szabálytalanul kezdett bele a leépítésekbe a Malév-csoport földi kiszolgáló cége, a Malév Ground Handling (MGH). A leányvállalatot vezető Limburger Lóránt – aki egyben a közelmúltig az egész Malév-csoport első embere volt – sajátos választ adott a légitársaság leállására. Egyik első intézkedéseként technikai berendezéseket adott kölcsön a közvetlen vetélytárs Celebi GH-nak. Ezzel párhuzamosan a Malév GH-nál bejelentette a csoportos leépítéseket.

A sietségről mi sem árulkodik jobban, hogy az eredeti tervekhez képest máris módosítani kellett a leépítési keretszámokat, mivel kiderült, hogy egész osztályok válnának működésképtelenné, ha a cégvezetés eredetei „terve” valósulna meg. Az eredetileg tervezett 450 fős keretet előbb 380-ra, végül még tovább csökkentették. Miközben a cég presztízse és versenyképessége komoly pofont kap, a középtávon elérhető megtakarításokat teljesen kioltják a végkielégítésekre költött százmilliók, illetve a megmaradó, kevésbé tapasztalt kollégák speciális képzéseinek, vizsgáinak költségei.

A cég eljárása olyan, nemzetközi egyezményekkel is körülbástyázott alapelveket sért, mint az egyesülési és szervezkedési szabadság, kollektív tárgyaláshoz való jog, hátrányos megkülönböztetés tilalma vagy a munkavállalók képviselőinek védelme.
A leépítés több ponton is (3, 23, 94/B, 194/G §) sérti a Munka törvénykönyvét és az ENSZ Munkaügyi Világszervezete, az ILO égisze alatt született 87., 98., 111. és 135. nemzetközi egyezményt, mert:
  • a létszámleépítés ügyében tartott konzultáción nem szolgáltatott adatokat, háttérszámításokat a tárgyaló feleknek az elbocsátások szükségességéről és költségeiről;
  • csak több hetes késéssel dolgozta ki az elbocsátások egyetemesen érvényes kritérium-rendszerét, amivel határidőket sértett;
  • a cégvezetés nem reagált a szakszervezet február 27-én kelt egyeztetési kérelmére;
  • a végül nyilvánosságra hozott kritériumoktól többször önkényesen eltért, jellemzően a LESZ tagjainak és területi képviselőinek kárára, a lesz 15 képviselőjéből 12 lapátra kerülhet, miközben a leépítés aránya a teljes állományban nem éri el az 50 százalékot;
  • a humánpolitikai igazgató az egyik konzultáción kijelentette, hogy a középvezetők önkényes döntésének függvénye, ki maradhat, és ki veszíti el az állását;
  • a csoportos elbocsátások bejelentése után korábban kölcsönzött munkavállalókat vett fel az elbocsátandók helyére;
  • a LESZ hivatalos munkaügyi vitát kezdeményezett, a cégvezetés ennek ellenére sem függesztette fel a leépítéseket.

A kapkodó leépítés sérti a cég és a tulajdonos magyar állam érdekeit is, mert:
  • a vezetőség meg sem próbálta a versenytársak kárára, ügyfélszerzéssel lekötni a Malév leállásakor felszabadult kapacitásokat;
  • a legtapasztaltabb, hosszú évek, évtizedek óta a cégnél dolgozó kollégákat küldik el, jóval magasabb végkielégítéseket jelent;
  • a speciális jogosítványok és végzettségek megszerzése további milliós költséget jelenthet munkavállalónként;
  • a legrégebb óta a repülőtéren dolgozó, évről évre átvilágított kollégák lecserélése újabbakra pénzben kifejezhetetlen biztonsági kockázatot is jelent;
  • a cég már nem fog kellő kapacitással, humán-tőkével rendelkezni az új járatok, és egy esetleges új nemzeti légitársaság kiszolgálásához sem, piaci pozíciói a leépítés miatt romlanak;
  • a szakszervezeti képviselők elküldése nyomán kártérítési perekre számíthat a vállalat.
  • A vezérigazgató korábbi munkahelyén, a Celebi-nél az ILO már vizsgálja az elmúlt évek hasonló jogsértéseit. Ha az állami tulajdonú Malév GH-nál megállapítják a nemzetközi egyezmények megsértését, az Magyarország számára komoly presztízsveszteséget jelent.


A LESZ azt kéri a bíróságtól, hogy nemperes eljárás során állapítsa meg, a cégvezetés megsértette a dolgozók és a szakszervezet jogait, a leépítések elindítása szabálytalan volt, így az eddig átadott felmondások is jogszerűtlenek.

* * *

A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult. A hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint 1200 tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Távlati célja ágazati szintű, tehát országos kollektív szerződés kidolgozása és elfogadtatása.

További információ:
Csorba Attila, a LESZ elnöke: 20/973-6290


MEGHÍVÓ – Felavatjuk a magyar repülés áldozatainak emlékkövét

Kedves Barátunk, Munkatársunk!

Szeretettel meghívunk a magyar polgári repülés emlékkövének ünnepélyes felavatására, amelyre a Malév 66. születésnapján, március 29-én, csütörtökön kerül sor, 13 órai kezdettel. Az eseményt a repülőtér 2. terminálja előtt található Repülőgép-emlékparkban tartjuk.

A Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség (MAPLÉSZ) célja, hogy a kővel emléket állítsunk azoknak a kollégáknak, akik a légiközlekedés bármely területén, munkájuk során halálos vagy maradandó sérüléssel járó balesetet szenvedtek. A sors szomorú fintora, hogy mire eredeti tervünk megvalósult, ezrek lettek a Malév lezüllesztésének és csődbevitelének áldozatai, elveszítve a repüléshez, repülőtérhez kötődő munkahelyüket, megélhetésüket. Az ő sorsukra, helyzetükre is emlékeztet az emlékmű.

De nem csak a veszteségeket, az áldozatokat idézi eszünkbe ez a sziklatömb: egyben annak jelképe is, hogy töretlenül hiszünk a magyar repülés jövőjében. Bízunk benne, hogy hamarosan az építkezés, újjáépítés alapköveként gondolhatunk majd rá.

Kérjük, gyere el Te is – mutassuk meg, hogy nem felejtünk, és a reményt sem adjuk fel soha!

Barátsággal,

A MAPLÉSZ tag-szakszervezetei
(LESZ, RMFSZ, HUNACCA, HUNALPA)

2012. március 24.

Engedjünk a zsarolásnak?

Budapest Airport másfélmilliárd forint adókedvezményt kapott, de továbbra is elsősorban saját dolgozóin akar spórolni. Ezzel egy egész régiót taszíthat szociális válságba. A LESZ-nek nem tetszik a cégvezetés legutóbbi ultimátuma, mert valójában újabb elbocsátásoknak ágyazhat meg néhány hónapon belül. Bármilyen döntés előtt meg kell kérdezni a dolgozókat.

Érdekes hírek láttak napvilágot a sajtóban. Egy ügyesen kilobbizott, tavaly év végi törvénymódosítással – amely állítólag utólag a miniszterelnököt is felháborította – mintegy másfél milliárd forint adót „úszhat meg” a repülőtér az idei évben. Ez a pénz fájón hiányzik a környező települések és kerületek kasszájából, akiknek az elbocsátások komoly anyagi terhet jelentenek. Joggal várhatjuk ezek után, hogy a BA kivegye részét a munkahelyek megőrzéséből.

A tárgyalások azonban mást mutatnak. Hiába hoztunk fel több költségcsökkentő javaslatot is, a vezetőség láthatóan csak az embereken akar spórolni. Kisebb eredményeket már sikerült elérni, de az összkép így is lesújtó. Az utasbiztonsági területen – úgy tűnik – sikerül minden munkahelyet megőrizni. A cégnél összesen a tervezett 228 helyett már „csak” 180 embert akarnak elküldeni. Szinte minden területen sikerült 1-2 állást megvédeni. Sikerült megértetnünk a vezetőséggel azt is, hogy a cafetéria-keret tervezett csökkentése elfogadhatatlan volna, mert sokak megélhetése múlik a béren kívüli juttatásokon.

A cégvezetés (és jogász tanácsadóik) most épp egy ultimátummal próbálkoznak. Ha nem fogadjuk el pillanatnyi ajánlatukat szombat 14.30-ig, akkor visszakoznak, és az eredeti létszámot küldik el – legalábbis ezzel riogatnak. A LESZ szerint a fenyegetésekbe csomagolt ajánlat elfogadásának három fő akadálya van:

(1.) A megállapodás nem vonatkozik arra az esetre, ha végül bezárják az 1-es terminált, és erre nagy esély van sajnos. Ebben az esetben újabb több száz ember állása kerül veszélybe, akár néhány hónapon belül. Tehát, nem jelent igazi biztonságot a megállapodás azoknak sem, akik most a cégnél maradnának.

(2.) Biztosak vagyunk benne, hogy még több tucat munkahelyet lehet – és ezért kötelességünk – megvédeni. Ha muszáj elküldeni valakit, akkor a tapasztalt, rendszeresen átvilágított, sok éve munkaszerződéssel dolgozó kollégák élvezzenek védettséget. A hivatalosan idényjelleggel alkalmazott kölcsönzött dolgozókat könnyebb lesz visszavenni is, ha a nyári időszakban magára talál a repülőtér forgalma.

(3.) Más területeken – tanácsadói és beszállítói szerződések, havonta több tízezer eurós vezetői fizetések, gépkocsi-flotta – könnyen többet lehetne spórolni, és nem a dolgozók további sarcolásával, a környező önkormányzatok szociális ellátórendszereinek túlterhelésével. Ráadásul, a cég maga is elismeri, hogy az idén csak keveset tudna megtakarítani a leépítésekkel, hiszen először ki kell fizetnie mintegy 800 millió forint végkielégítést.

A LESZ ezért jelen formájában nem írja alá a vezetőség ultimátumát. Az a minimum egy ilyen kiélezett helyzetben, hogy „elmegyünk a falig” a tárgyaláson, és megkérdezzük tagjainkat és képviselőinket. Ezt kérjük a másik két szakszervezettől is. Körbeküldjük az ultimátum szövegét, és arra kérünk, hogy oszd meg velünk véleményedet, területi képviselődön keresztül, vagy a LESZ-irodában személyesen. Természetesen leveleket, emaileket is örömmel fogadunk.

Barátsággal,



A LESZ vezetése
______________
Érted
dolgozunk.


2012. március 20.

Bírósághoz fordult a Malév GH üzemi tanácsa

A cég átgondolatlanul, kapkodva akarja lezavarni a csoportos leépítést
A Malév GH Zrt. üzemi tanács közleménye – Budapest, 2012. március 20.

A Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult a Malév GH üzemi tanácsa, mivel a cégvezetés a tervezett csoportos elbocsátások kapcsán nem adta meg az egyeztetésekhez törvény szerint szükséges adatokat. A vezetőség a dolgozói oldal szerint vagy felkészületlen volt, vagy szándékosan szabotálta az érdemi tárgyalásokat.

 
A Malév leállást követően Limburger Lóránt, aki a légitársaság mellett a Malév Ground Handling földi kiszolgáló vállalat vezetője is, február 6-án tájékoztatta az illetékes Munkaügyi Központot arról, hogy csoportos létszámleépítésre készül. Ezzel párhuzamosan a cégnél működő üzemi tanácsot és a szakszervezeteket is értesítette szándékáról. Azonban elmulasztotta megadni az elbocsátásra kiszemeltek listáját munkaterületenkénti bontásban, továbbá nem dolgozott ki egységes szempontrendszert, ami alapján eldöntenék, hogy valakit elbocsátanak-e. Így fogalmaztak: „a kiválasztás folyamatára minden területen egyformán alkalmazható szempontrendszert nem lehet meghatározni, arról helyben kell dönteni”. Végül, többszöri felszólításra voltak csak hajlandóak kidolgozni és megadni az elbocsátások általánosan érvényes szempontjait.

A cégvezetés a napokkal később megindult egyeztetések során végig elzárkózott attól, hogy az egyes területekre vonatkozó bontásban megadja az elbocsátás keretszámait. A cégvezetés – bár a konzultációra vonatkozó tartalmi kötelezettségeinek nem tett eleget – február 27-én döntést hozott a csoportos leépítésekről.

Az üzemi tanács hiába emlékeztette a cégvezetést a Munka törvénykönyve 94/B.§ 3. bekezdésére: „a konzultációt megelőzően legalább hét nappal a munkáltató köteles a munkavállalók képviselőivel írásban közölni a tervezett csoportos létszámcsökkentés okait, foglalkoztatási csoportok szerinti megosztásban a tervezett létszámcsökkentéssel érintett, illetve a 94/A. § (1) bekezdésében meghatározott időszakban foglalkoztatott munkavállalók létszámát.” Az üzemi tanács álláspontja szerint a kiválasztási szempontok késedelmes meghatározása, illetve ismertetése miatt a határidőkre vonatkozó rendelkezéseket is megsértette a menedzsment.

Az üzemi tanács annak kimondását kéri a bíróságtól, hogy a fentiek miatt a cégvezetés jogellenesen hozta meg február 27-én az emberek elbocsátásáról szóló döntését, így az nem érvényes. A dolgozói oldal szerint elfogadhatatlan – különösen egy állami tulajdonban lévő cégnél – hogy az ország törvényeit, a dolgozók jogait ne tartsák tiszteletben. Az alig néhány egyeztetésből álló konzultációs folyamat során kiderült, hogy a Malév GH vezetősége vagy teljesen felkészületlenül, vagy végtelenül cinikusan fogott hozzá több száz ember elbocsátásához. Mindkettő megbocsáthatatlan magatartás egy ilyen helyzetben, amikor évtizedek óta a vállalatnál dolgozó emberek és családjaik megélhetése kerül végveszélybe.
***
További információ: Lukács Edina, az üzemi tanács elnökhelyettese, 20/583-8620

2012. március 19.

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet állásfoglalása a Budapest Airportnál kialakult helyzetről

2012. március 19.

 
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet megütközéssel szemléli a Budapest Airport (BA) ésszerűtlen megszorításait, amelyek részeként várhatóan bezárják a repülőtér 1-es terminálját, és megszüntetik munkahelyek százait, közvetve több ezer család megélhetését veszélybe sodorva.

 
A repülőtér 1-es termináljának bezárása sajnos nem meglepő a Malév leállása után, és aláhúzza annak fontosságát, hogy valamilyen formában mielőbb szükség van egy új nemzeti légitársaság elindítására. A Budapest Airport maga is fontos szereplő volt a Malév csődjéhez vezető folyamatban, az éveken keresztül – az euró/forint árfolyamra tekintet nélkül – emelt, devizában beszedett reptéri illetékekkel és díjakkal hozzájárult a légitársaság bukásához. A repülőtér saját elhibázott üzleti tervét, beváltatlan fejlesztési vállalásait igyekezett megtámasztani a regionális versenytársakénál jóval magasabb díjakkal.

Sajnos a cég a következmények mérséklésére sem tesz erőfeszítéseket. A csoportos leépítések a BA-nál és leányvállalatainál egyelőre inkább tűnnek kipipálandó feladatnak, mint valódi egyeztetésnek. Nincs jele, hogy a nyugat-európai bérszínvonalon alkalmazott menedzsment kész lenne bármiféle áldozatvállalásra, hogy szolidaritást vállalnának beosztottaikkal, végső soron a vállalattal. 

A LESZ hiába kért részletes adatokat a cég gazdálkodásáról, a legfontosabb kiadási tételeket az „egyéb” kategória takarja – ez a költségvetési fejezet a teljes bértömeg csaknem kétszeresére rúg. Ez rejti a menedzserek esetenként havi több tízezer eurós fizetését, és a tanácsadói szerződéseket is. Ez utóbbiak szükségességével kapcsolatban a dolgozóknak komoly kételyei vannak, különösen Rényi-Vámos Krisztina korábbi jogi igazgató letartóztatása óta. Ráadásul épp e keretből fizetett külsős jogászok vezetik a leépítési tárgyalásokat, miközben működik önálló jogi igazgatóság a cégnél. Az is borzolja a kedélyeket a cégnél, hogy a közelmúltban került sor egy valóságos flottányi, 10 millió forintnál drágább gépkocsi beszerzésére – köztük egy sportkupééra is – a menedzsment számára.

A leépítések a biztonsági területet is súlyosan érintik. Az intézkedések nyomán előfordulhat például, hogy az egyik portánál egyszerre összesen egy fő fog szolgálatot teljesíteni. A LESZ nem szeretne részletes példákkal szolgálni rosszindulatú egyének vagy szervezetek számára, de emlékeztet rá: mindenképp el kell kerülni a légikikötő újabb biztonsági leminősítését. Az előző „rangfosztáshoz” is az vezetett, hogy a vezetőség éveken keresztül figyelmen kívül hagyta az érdekképviselet munkakörülményekre, létszámra és műszak-beosztásokra vonatkozó figyelmeztetéseit.

2012. március 10.

Budapest Airport megtiltotta a repülőtéri dolgozók demonstrációját

Rossz a cég lelkiismerete?

A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleménye – 2012. március 10.


A LESZ a repülőtér 2-es terminálja előtt található Malév Emlékpark bejáratához szervezett békés tüntetést március 11-én délelőttre. A demonstráció, amelyre szinte minden repülőtéri cégtől jelezték részvételi szándékukat munkavállalók, arra hívta volna fel a figyelmet, hogy a Malév csődje után előállt helyzet a légiközlekedés majd’ minden területén csoportos leépítésekhez, súlyos megszorításokhoz vezetett. A rendezvény a közös megoldás-keresésnek, a döntéshozók számára ajánlások megfogalmazásához is teret biztosított volna.

A területfoglaláshoz szükséges rendőrségi egyeztetésen azonban kiderült, hogy Hardy Mihály kommunikációs igazgató a Budapest Airport nevében megtagadta a hozzájárulást a cég tulajdonában lévő terület és járda használatához. A döntés csalódást keltő volt, több okból is. A hasonló – sőt, zajosabb – demonstrációk megszokottnak tekinthetőek Nyugat-Európa és az Egyesült Államok repülőterein még konkrét munkaügyi viták kapcsán is. Ráadásul a BA-nak semmi kifogása sem volt, amikor a terminálok előtti területen a Malévre emlékeztek szervezetten, mécsesekkel és virágokkal.

 A LESZ szerint a lépés a BA rossz a lelkiismeretéről és a 80-as éveket idéző beidegződéseiről árulkodik. Bár a békés rendezvény nem irányult egyik cég, vagy konkrét munkáltatói intézkedés ellen sem, a repülőtér kezelője vélhetően attól tartott, hogy spontán módon a dolgozók célkeresztjébe kerül. A BA-nál is több száz főt érintő leépítést próbálnak végrehajtani, illetve havonta több tízezer forintos jövedelemcsökkenésre számíthatnak a maradók. A Malév csődjében is szerepet játszott a BA üzleti taktikája, a repülőtéri illetékek és díjak állandó felsrófolásával igyekeztek ugyanis előteremteni a vállalt fejlesztési kötelezettségeik fedezetét, aminek a hitelkamatait, és annak árát is ki kell termelniük – kevés sikerrel.

A szakszervezet a közeljövőben megtartja a holnapra tervezett demonstrációt, mert mindennél fontosabb, hogy a közvélemény és a döntéshozók figyelmét ráirányítsák, családok ezrei kerültek tragikus helyzetbe az elhibázott vezetői döntések nyomán, amelyek árát most az emberekkel fizettetik meg. Nem csak a repülőtéren élők, de az egész ország érdeke, hogy valamilyen formában újrainduljon egy nemzeti légitársaság.

* * *
A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult. A hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint 1200 tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Távlati célja ágazati szintű, tehát országos kollektív szerződés kidolgozása és elfogadtatása.

További információ: Csorba Attila, a LESZ elnöke, 20/973-6290, www.lesz.org.hu

2012. március 8.

RÓLUNK SZÓL, MI VAGYUNK AZ EMBEREK A SZÁMOK MÖGÖTT!

Békés demonstráció vasárnap délelőtt
a Malév emlékparknál, a repülőtéren dolgozókért

Minden cégnél, minden munkakörben érezteti hatását a Malév csődje és leállása. Több mint tízezer család megélhetése került veszélybe egyik napról a másikra. Az emberekkel akarják megfizettetni a vezetők hibáit, kétes ügyeit.

Sok szó esik számokról, gazdasági adatokról, de a lényeggel kevesen törődnek. Egymást érik a hírek a leépítésekről, és egy új nemzeti légitársaságról, de egy dologról mintha megfeledkeztek volna: Rólad, rólunk, arról a kisvárosnyi emberről, aki a repülőtéren dolgozik. Mi vagyunk, akiknek életét ezek az adatsorok, számok közvetlenül befolyásolják. Fontos, hogy emlékeztessünk erre mindenkit!

Családtagjaiddal együtt szeretettel várunk békés demonstrációnkra március 11-én vasárnap, délelőtt 10.30-as kezdettel, a 2-es terminál előtti Malév Emlékpark bejáratánál. Mutassuk meg minden döntéshozónak és a közvéleménynek is, hogy rólunk, családjainkról szól ez a történet! Álljunk ki magunkért és bajba került munkatársainkért! Hallassuk a hangunkat most, mert holnap már lehet, hogy késő lesz!

Találkozzunk vasárnap, 10.30-kor!


2012. március 1.

Szándékosan teszi tönkre a Malév GH-t Limburger?

A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet sajtótájékoztatója – 2012. március 1.

Akár agresszióba is torkollhat a Malév földi kiszolgáló leányvállalatában dolgozók elkeseredettsége, ha a vezetőség tovább halad a cég biztos bukásához vezető úton. Limburger Lóránt vezérigazgató egymás után hozza a káros hatású, gyanús hátterű döntéseket, jogsértések árán is sietteti a csoportos leépítést.


A Malév leállása óta sokasodnak az arra utaló jelek, hogy a jelenlegi vezetés nem a cég és a munkahelyek megmentéséért dolgozik. Az első intő jel közvetlenül a Malév leállása után érkezett. Limburger Lóránt, aki a légitársaság mellett a MGH vezérigazgatója is, egy nyilatkozatában 1-1,2 milliárd forint értékűre becsülte a cég értékét. Ez alig a harmada a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által készített – óvatos – értékbecslésnek, amely 3 milliárd körüli értékkel kalkulál. Összehasonlításképp, a kisebb forgalmat generáló, török tulajdonban lévő versenytárs Celebi GH néhány éve 10 milliárd forintért cserélt gazdát. Aggasztó a vezérigazgató tegnapi, MTI-nek tett kijelentése is: „Sajnos a piac bizalma folyamatosan csökken és így lesz ez várhatóan egészen addig, amíg nem kerül rendezésre a vállalat tulajdonosi és anyagi helyzete”. Ezek nem egy felelős vezető szavai.

A kijelentések természetesen csak az elmúlt hetekben tapasztalt intézkedések fényében értelmezhetőek. A Malév leállása után a MGH vezetése nem tett erőfeszítéseket, hogy a vetélytársaktól – elsősorban a Celebi GH által kiszolgált légitársaságok köréből – szerezzen ügyfeleket, és így kösse le a felszabadult kapacitásokat. Limburger Lóránt a csoportos leépítés mellett döntött, holott a cég dolgozói átmenetei áldozatokra is készek lennének a munkahelyek megóvásáért.
A vállalat alkalmazottainak több mint felét, 450 főt bocsátanának el. A humánpolitikai vezető az első egyeztetésen elmondta, a cégnél maradás szempontja, hogy „egy adott vezető kivel tud együtt dolgozni”. A kirúgásra kiszemeltek túlnyomó többsége hosszú évek, évtizedek óta dolgozik a vállalatnál, amely nemzetközi szinten is kitűnő minőségi mutatókkal rendelkezik. Százmilliós nagyságrendű kárt okoz a cégnek és a tulajdonosnak a vezetőség azzal, hogy olyan embereket bocsát el, akiknek milliós végkielégítéseket kell kifizetni. A szükséges speciális vezetői és gépkezelői engedélyek megszerzése, a különféle, évek alatt elvégezhető képzések és tanfolyamok ára újabb több tízmilliós költség. Mindeközben a cég a napokban is felvett alacsonyan képzett, korábban kölcsönzöttként dolgozott munkavállalókat. A közvetlen anyagi káron túl – mivel ez egy szűk piac – óriási veszteség éri a cég presztízsét, a megbízhatóságáról kialakult képet is. A Malév márkaértékének nagy részét épp az adta, hogy évtizedeken keresztül balesetmentesen tudott repülni, a minőségi földi kiszolgálásnak hála.

A LESZ hiába kezdeményezett munkaügyi egyeztetést február 27-én, a cégvezetés először nem is reagált a Munka törvénykönyve alapján kezdett munkaügyi vita kezdeményezésére. A kilátásba helyezett munkaügyi konfliktus ellenére is elzárkózik mindenféle egyeztetés elől. A törvény az egyeztetési kötelezettség mellett a kifogásolt döntések felfüggesztését is előírja a munkaügyi vita időtartamára. Limburger Lóránt azonban egy állami cég élén semmibe veszi a jogszabályokat, súlyos kártérítési pereket is kockáztatva ezzel.

A leépítésre kiszemeltek listáján felülreprezentáltak a LESZ szakszervezet tagjai, és különösen képviselőik. Az érdekképviselet tizenöt tisztségviselőjéből tizenkettő szerepel az elbocsátásra esélyesek listáján. Egyiküket közvetlen felettese helyén hagyta volna, ám „felsőbb utasításra” mégis fel kellett írnia a listára. A lista úgy lett összeállítva, hogy lefejezné az Üzemi Tanácsot, a Munkavédelmi Bizottságot, és a cég Felügyelő Bizottságát is működésképtelenné tette.
A humántőke szándékos elherdálása mellett az is joggal háborítja fel a dolgozókat, hogy a cég a napokban számos speciális műszaki berendezést – buszokat, vontatókat, mobil áramforrásokat – adott kölcsön a Celebi GH számára. Az érdekképviselet szerint e lépéssel végképp eljátssza az üzletszerzés lehetőségét a menedzsment.

A cégnél dolgozók egyre nagyobb körének biztos meggyőződése, hogy Limburger Lóránt, aki Borisz Abramovics orosz „befektető” hívására épp a Celebi GH éléről tért vissza a MGH-hoz, valójában nem a cég megmentéséért dolgozik. Azt is sokan kifogásolják, hogy annak ellenére helyén maradhatott a vezető, hogy Budai Gyula kormánybiztos épp egy MGH-s beszállítói szerződés nyomán ügyészségi feljelentést tett ellene.

A hosszú évek óta stabilan nyereséges földi kiszolgálócég megmaradása az egész repülőtér számára fontos. Önmagában is mintegy 750 munkahelyet jelent a MGH, de egy új nemzeti légitársaság létrejötte, elindulása szempontjából is kiemelt fontosságú lehet a magyar földi kiszolgáló bázis megmaradása. A LESZ-t többen megkeresték, köztük külföldi érdekképviseleti ernyőszervezetek, segítséget ajánlva a cégnél folyó munkaügyi jogsértések elleni küzdelemben. Az érdekképviselet azonban egyelőre bízik benne, hogy sikerül a problémát az országhatáron belül orvosolni.

Az idő azonban egyre fogy. A dolgozók haragja, elkeseredése is fokozódik. A szakszervezet mindent megtett és megtesz, hogy az indulatok ne szabaduljanak el a vállalatnál. Eljöhet azonban az a pont, amikor a helyzet kezelhetetlenné válik. Megnyugtató megoldást az jelentene, ha a tulajdonos Magyar Állam a cég jelenlegi felső vezetésének lecserélése mellett biztost nevezne ki, aki azért dolgozna, hogy a Malév-csoport egyik utolsó valódi értéke, a Malév GH ne jusson ebek harmincadjára.

* * *
A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult. A hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint 1200 tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Távlati célja ágazati szintű, tehát országos kollektív szerződés kidolgozása és elfogadtatása.

2012. február 29.

A konkurenciát hozza helyzetbe a Malév GH vezetése?

Az elhibázott leépítések rövid- és hosszabb távon is kárt okoznak a tulajdonos magyar államnak
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleménye – 2012. február 29.



A földi kiszolgálással foglalkozó Malév-leányvállalatnál ezekben a napokban is óriási károk érik a tulajdonos magyar államot. A cégvezetés technikai berendezések kölcsönadásával a konkurenciának kedvez, miközben a cég növekedési esélyeit szinte lenullázzák az átgondolatlan leépítéssel.

Az évek óta stabil nyereséggel működő Malév Ground Handling (MGH) földi kiszolgálócégnél érdemes lett volna megpróbálkozni a Malév kiesésével felszabadult kapacitások lekötésével: agresszív üzletszerzési politikával, elsősorban a török tulajdonú Celebi GH ügyfeleit lehetett volna megkeresni ajánlatokkal. A korábban épp a Celebit irányító Limburger Lóránt MGH-vezérigazgató ehelyett hozzálátott a Malév GH tudatos visszafejlesztéséhez. Úgy jelentettek be a csoportos leépítést a vállalatnál, hogy nincs kidolgozott üzleti stratégia, nem tudják, milyen működési modellhez keresik az optimális szerkezetű humánerőforrást – a gombhoz varrják a kabátot.

A 750 alkalmazott több mint fele kerülne lapátra a vezetőség tervei szerint. Az első egyeztetéseken a humánpolitikai vezető elmondta, a cégnél maradás kritériuma, hogy „egy adott vezető kivel szeretne együtt dolgozni”. Ez tükröződik az elbocsátásra kiszemeltek előzetes listájában is: a legfelkészültebb, legtapasztaltabb munkavállalók, illetve a LESZ képviselői és tagjai felülreprezentáltak az elküldöttek között. Úgy tűnik, azoktól akarnak megszabadulni, akik a jelenlegi menedzsmentre terhelő információkkal és bizonyítékokkal rendelkezhetnek. Az egyik területi szakszervezeti képviselőt közvetlen felettese megtartaná, azonban „felsőbb utasításra” mégis fel kellett írnia a leépítésben érintettek listájára. Ugyanolyan tisztogatás kezdődhet, mint amilyenre néhány éve a Celebi GH-nál került sor.

A rivális török tulajdonú földi kiszolgáló cégnél 2007-2008-ban szinte minden szakszervezeti képviselőt kirúgtak, gyakorlatilag felszámolva a munkavállalói érdekképviseletet. A Celebi GH ellen jelenleg az ENSZ Munkaügyi Világszervezete, az ILO folytat vizsgálatot, számos kifogásolható intézkedést elemezve. A cég török tulajdonosait láthatóan az sem zavarta, hogy a magyar bíróság egymás után ítélte meg a milliós kártérítéseket. Limburger Lóránt az ítéletek idején pedig már a Malév GH-t vezette.

A legtapasztaltabb Malév GH-s kollégák elbocsátása nem csak etikátlan, ezzel konkrét, „forintosítható” kár is éri a vállalatot, és a tulajdonos magyar államot. Míg egy „kezdő” munkavállaló elbocsátása esetén egy havi tétlenül töltött felmondási idő a munkáltató vesztesége, addig egy 10-15 éve itt dolgozó személy elbocsátása milliós végkielégítéssel, és a felmondási időre fizetett bérrel is jár.

Nehéz számszerűsíteni, de szintén milliós tétel a szükséges speciális vezetői és gépkezelői engedélyek megszerzése, a továbbképzések elvégzése, nem is beszélve egy-egy külföldi légitársaság speciális rendszerének ismeretétől. Még bonyolultabban összeszámolható, de ugyanilyen fontos a biztonság kérdése is: a Malév egyik fő erőssége az volt, hogy évtizedek óta nem került sor a földi kiszolgálásra visszavezethető balesetre – ez az összeszokott és rutinos, a hatóságok által folyamatosan átvilágított szakembergárda érdeme.

Közel tíz éve Váradi József vezérigazgatósága idején Limburger Lóránt egyszer már megpróbálkozott egy hasonló leépítéssel. Akkor a szakmai hibák miatt végül újra be kellett tölteni a megüresedett pozíciókat.

A Malév GH visszafejlesztésével párhuzamosan zajlik a vetélytárs helyzetbe hozása is. A Malév GH az elmúlt hetekben ugyanis technikai eszközök sorát – buszokat, vontatókat, mobil áramforrásokat – adta kölcsön riválisának, a Celebinek. A napokban készült, jelen sajtóanyaghoz mellékelt fényképen jól látszik a Malév-színekre festett vontató, amelyen a vezetőülés ajtajánál helyezték el a világoskék Celebi-matricát.



A LESZ álláspontja szerint megbocsáthatatlan hiba lenne hagyni, hogy a piacvezető földi kiszolgálócég Malév GH-t tönkretegyék. Nem csak önmagában érték a több milliárd forint forgalmú Malév GH: óriási jelentősége van az erős kiszolgálóbázisnak abban, hogy sikerül-e hamar alacsonyabb költségekkel elindítani egy új nemzeti légitársaságot, amire a magyar idegenforgalomnak is égető szüksége volna.


* * *
A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult. A hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint 1200 tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Távlati célja ágazati szintű, tehát országos kollektív szerződés kidolgozása és elfogadtatása.

További információ: Csorba Attila, a LESZ elnöke, 20/973-6290, www.lesz.org.hu

2012. február 17.

A vezetők tízmilliókat kaptak, a kétkezi dolgozók semmit?

Dolgozói tulajdonrész-program elindítását is meg kell fontolni az életképes Malév-leánycégeknél
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleménye – 2012. február 17.

A LESZ szerint visszataszító, hogy a vezetők sok tízmilliós végkielégítésekkel távoztak az elmúlt évek folyamán a Malév-csoporttól, ma pedig valószínűleg nincs pénz a kétkezi dolgozók ezrei számára az újrakezdés esélyét jelentő végkielégítésekre. Szakértői egyeztetéseket kezdeményez az érdekképviselet a dolgozói tulajdonrész-szerzésről.

A Napi Gazdaság ezidáig nem cáfolt értesülése szerint a Malév számláján egymilliárd forint található, miközben az elbocsátott – leányvállalatokat is beleszámolva – több mint kétezer dolgozó végkielégítéseinek kifizetése kilencmilliárd forintra van szükség. A bérgarancia-alapokból befolyó pénzekkel együtt is csupán a dolgozóknak járó pénz negyedét tudják majd kifizetni a távozóknak.

A LESZ szerint visszataszító, hogy a cég vezetői az elmúlt években több tízmillió forintos végkielégítésekkel távoztak a cégtől – hogy aztán például Limburger Lóránt jelenlegi vezérigazgató visszatérjen a Malévhez. Hibás döntéseik eredményeként most azok a végkielégítések kerültek veszélybe, amelyekkel az egyik napról a másikra állását vesztő alkalmazottak esélyt kapnának, hogy újrakezdjék életüket a válságos gazdasági környezetben.

A jelenlegi helyzetben érdemes megvizsgálni a dolgozók tulajdonrészhez juttatását az életképes Malév-leányvállalatokban. Ez több előnnyel is kecsegtet a Malév Ground Handling Zrt-nél, a Malév földi kiszolgálással foglalkozó vállalatánál. A tulajdonossá tett dolgozók elbocsátások helyett választhatják azt az agresszív üzletszerző tevékenységet, amely segítene lekötni a Malév leállásával megüresedett kapacitásokat. Erre a közvetlen konkurenciától 2007-ben Borisz Abramovics hívására visszatérő Limburger Lóránt vezérigazgató nem mutat fogékonyságot.

A dolgozói tulajdonrész-szerzésre számos sikeres példa áll rendelkezésre külföldön és hazánkban egyaránt. A menedzsment létszámának és juttatásainak racionalizálásával, a végkielégítések (még ha csak negyedükre van is pénz) megtakarításával több hónapra elég haladékot nyerne a cég.

A LESZ ezért haladéktalanul szakértői egyeztetést kezd a közlekedési dolgozók európai és nemzetközi szövetségeivel, az ETF-fel és az ITF-fel. Az érdekképviselet emellett a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. dolgozói szervezeteivel is felveszi a kapcsolatot – ott a gyár 75 százaléka van az alkalmazottak tulajdonában.

Alapos mérlegelést igényel, hogy a Malév GH esetében járható-e ez az út. De ha a dolgozók százainak megélhetése, puszta életben maradása sokadrangú szemponttá silányul a Malév felszámolása során, akkor minden ilyen esélyt érdemes komolyan megfontolni.

* * *
A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult. A hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. A jelenleg több mint 1200 tagot számláló szervezet több ferihegyi vállalatnál erős pozíciókkal bír. Távlati célja ágazati szintű, tehát országos kollektív szerződés kidolgozása és elfogadtatása.
További információ: Csorba Attila, a LESZ elnöke, 20/973-6290, www.lesz.org.hu

2012. február 16.

Ne üljünk fel rémhíreknek, és tegyük félre az ellentéteket

Sajnos a Budapest Airportot is elérte a Malév csődjének szele: a cég bejelentette, hogy kétszáz-kétszázötven dolgozóját küldi el. A konkrétumokat nem ismerjük még, de ez alapján elmondható, hogy a helyzet nagyon aggasztó.

Egyelőre a cégvezetés nem közölt részletes terveket, így nem tudhatjuk, hogy kiket érintene a tervezett elbocsátás. A szabályos és átgondolt leépítési terv a legkevesebb, amit elvárunk a vezetőségtől. Azt szeretnénk, ha világosan lefektetett, nyilvános kritériumokat határoznának meg, és nem „arcra” döntenének emberek, családok sorsáról.

Arra kérünk mindenkit, hogy a pletykák, rémhírek helyett a hivatalos információra támaszkodjon, tehát a cégvezetés vagy a szakszervezet bejelentéseit vegyétek készpénznek. A LESZ minden egyes munkahelyért harcolni fog. Abból sem engedünk, hogy ha elküldenek valakit, akkor méltányos végkielégítéssel, át- vagy továbbképzéssel készülhessen fel a repülőtér utáni álláskeresésre. A szakszervezeti képviselők pénteken tanácskoznak, mérlegelve minden lehetőséget a kialakult helyzet kezelésére.

A vállalatnál és leánycégeinél működő többi szakszervezettel mindenképp szeretnénk együttműködni ebben a kérdésben, mert most minden korábbi nézeteltérést félre kell tennünk. Közös álláspontot kell kialakítanunk és képviselnünk a menedzsment irányába. Csak így van esélyünk engedményeket elérni, munkahelyeket megmenteni. Reméljük, hogy a többi érdekképviselet is partner lesz ebben – biztosak vagyunk benne, hogy Ti ezt várjátok tőlünk.

A fejleményekről természetesen azonnal be fogunk számolni.

Barátsággal,

A LESZ vezetése